Amikor megláttam Brocky Karóly Ámor és pszichéjét, a lebegő figurák vonzottak, teljesen beleszeretve egymásba, elveszve a posztkoitális mámorában. Bár soha nem voltam a romantika rajongója, meghatott a szerelem elsöprő ereje és szépsége. Bevallom, kezdetben én is belemerültem a szerelem szintetikus víziójába, és észrevettem magamról, hogy kényszerűen próbáltam elkapni egy olyan érzelmet, amit egyszerűen nem éreztem őszintén, és ami túl sok kényelmetlen sikertelen próbálkozást eredményezett, mielőtt ez lett a festményemből. A tényleges festménye helyett inkább a Brocky ábrázolása mögött történet vezetett utamra, mivel rájöttem, hogy ez a szerelem sokkal sötétebb, mint amilyennek látszik. Bár elég bájos és látványos, Brocky festményét modorosnak és tipikusnak találtam. Amit személyesen láttam Ámor és Psyche között, az inkább egyfajta vak szerelem volt, amelyet a tiltott felé tartó ellenállhatatlan csábítása hajtott. Nem láttam a szerelmüket őszintének, mert míg Psyche Ámor iránti szerelme Ámor nyila bűvöletéből fakadt, Ámor szerelme számomra egyrészt az anyja parancsa iránti lázadásnak, másrészt egy önző manipulációjának tűnt tehetetlen Psyche felé. Mégis, megtaláltam a szépséget a két karakter ártatlanságában, akiket elvarázsolt a szerelem mirázsa.

//

When I saw Karóly Brocky’s “Cupid and Psyche”, what drew me in was the floating figures, totally enamored with one another, lost in what seemed like a postcoital bliss. Though I've never been a fan of romanticism, I was moved by the overwhelming power and beauty of love. I must admit, I also lost myself in a synthetic vision of love at first, and found myself trying to capture a feeling that I simply did not sincerely feel, resulting in all too many uncomfortable failed attempts before this painting became what it is now. Rather than the actual painting, it was more the story behind Brocky’s depiction that led me on my journey, as I realized this love is something much more dark than what it seems to be. Although quite charming and lovely to look at, I found Brocky’s painting to be contrived and typical. What I personally saw between Cupid and Psyche was rather a sort of blind love, driven by the irresistible temptation towards the forbidden. I did not see the love between the two to be sincere, for while Psyche’s love for Cupid resulted from the spell of Cupid’s arrow, Cupid’s love seemed to me to be both an act of rebellion towards his mother’s command, and a selfish manipulation of a helpless Psyche. Yet, I still found beauty in the innocence of two characters who were enchanted by the mirage of love.